'14 augusztusi kedvencek

szombat, szeptember 13, 2014 Ági - Niceties in my life blog 12 Comments

Bár már javában tart az ősz első hónapja, úgy gondoltam, megmutatom Nektek az augusztusi kedvenceimet. Igazság szerint már kb. 2-3 hete elkészítettem a képeket, de hol fáradtság, hol vendégek miatt nem tudtam nekiülni megírni a bejegyzést(és ezen kívül még sok bejegyzés képe csücsül a gépemen arra várva, hogy Ti is láthassátok őket). 

Kezdeném is egy visszatérővel, ugyanis az Essence Lash Princess szempillaspirál már  júliusi kedvencek között is szerepelt. Igazság szerint szinte minden nap ezt használtam augusztusban. 1-2 alkalommal eszembe jutott, hogy a többit sem kellene hagyni beszáradni, így néha elővettem másikat, de automatikusan ez után nyúlok reggelente. Hamarosan írok róla bővebben is, hiszen már itthon is kapható. :)
Szemsminknél maradva a legtöbbet használt termék volt még a Maybelline Color Tatto On and on bronze árnyalata. Bár nem vagyok teljes mértékben elégedett vele, mert az én szemhéjamon bizony nem bírja egész nap, de nagyon könnyen használható és szép színe van. Próbálkozok még trükkökkel, hogy tartósabbá tegyem, így ha van bevált ötletetek, ne tartsátok magatokban. :)
A Catrice Pure Shine Colour Lip Balm  Rusty In Peace árnyalata is nagyon gyakran előkerült, ugyanis nagyon megszerettem, hogy akár tükör nélkül is igazítható. Ezen kívül imádom a színét és az illatát is. ITT írtam róla részletsebben. 
A szempilláim ápolására már több,mint két hónapja használom a Realash szempillaápolót, már a blogon is írtam róla ITT. Hamarosan hozok még róla képeket, hogy lássuk, mennyit nőttek azóta. Szinte minden este használom, és úgy vettem észre, hogy kevésbé hullanak a pilláim, mióta használom.
Nyáron általában a gyümölcsös illatú tusfürdőket preferálom, de most ez a púderes, tisztaság illatú Palmolive naturals Mild&Sensitive tusfürdő a kedvencem, nagyon jól esik egy fárasztó nap után ezzel tusolni. Krémes állagának köszönhetően a habja is krémes, gazdag.
A hajamra minden második hajmosásnál használom a Schwarzkopf Professional BC Bonacure Sun Protect hajpakolást. Már lemosásnál is érzem, hogy puhább a hajam, és szerencsére kifésülni is könnyebb. Könnyű eloszlatni és kimosni is. Egyes fodrászatokban és az Iparfümérián tudjátok beszerezni.
Végül egy irodai kedvenc, az Avon Care Gazdagon Hidratáló Kézkrém Glicerinnel, Pink Magnóliával és E-Vitaminnal. Régebben is használtam az Avontól glicerines kézkrémet, így bátran rendeltem meg, mert tudtam, hogy tényleg hidratál. Ezt is nagyon szeretem, mert könnyen kenhető, hamar beszívódik és puha lesz utána a kezem. Egy nap többször is szoktam használni, mert az itteni víz eléggé kiszárítja a bőrömet(előre félek, hogy mi lesz télen...). Egy dolog zavar benne, hogy apró csillámokat tartalmaz. Az az érdekes, hogy a krémen nem igazán látszik, viszont miután bekentem a kezem, eléggé csillog, ami főleg napfényben látszik.

Ti miket használtatok legszívesebben augusztusban?

Ági

12 megjegyzés:

  1. Szia Ági!
    Nekem is problémát okozott, hogy a szemhéjamról nap közben útnak indult a szemhéjpúder, de amióta rátaláltam az ArtDeco szemhéjalapozójára, azóta nincs ilyen gondom. Igaz, hogy nem tartozik a legolcsóbb árkategóriájú termékek közé (a Müllerben kb. 2600 ft szokott lenni), de nem érdemes olyan olcsó darabokra beruházni, amik gyakorlatilag semmit sem érnek. Az 5ml-es kiszereléstől sem szabad megijedni, mert bár kicsinek tűnik, de nagyon sokáig elég.
    Legyen kellemes hétvégéd! =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet. Ezt a szemhéjalapot használom, de annyira zsírosodik a szemhéjam, hogy még így sem bírja ki a napot. :(
      Szép hétvégét Nóri! :)

      Törlés
  2. Ma be akartam szerezni a Lash princess-t, de az Árkádban még nem voltak kint az új termékek:( De legalább 180ft-ért sikerült beszerezni egy kifutó színezett ajakbalzsamot.:D Az Avon kézkrémek tényleg nagyon jók!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg a Müllerekben már van, ha csak le nem fosztották már az állványokat.
      Az szuper vásár volt. ;)

      Törlés
  3. Jaj, ezt a szempillaspirált én is megvettem és IMÁDOM! :) Egyszerűen fantasztikus ! A Color tattot n is használom, szeretem és nekem szerencsére egész nap tart. Sőt, alig tudom leszedni este a szemhéjamról :D
    Ez a pakolást viszont nem ismerem....tényleg nagyon jó ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon örülök, hogy Neked is bevált. :) De szeretnék én is ilyen szemhéjat. :D
      Az én hajam nagyon szereti. Arról, hogy másnak milyen, nem tudok nyilatkozni, ez nyilván függ a haj típusától is. Nekem elég sok hajam van, közepes vastagságúak a szálak, elég hamar zsírosodik, viszont a végei nagyon hamar kiszáradnak és ez elég szépen hidratálja őket. Minden 2. hajmosásnál használom, amikor nem ezt használom, akkor csak balzsamot teszek rá, de akkor már a 2. napon látom, hogy szárazabbak a hajvégek.

      Törlés
    2. Köszi :) Igen, nagyon szeretem :) A szemhéjammal pedig valóban szerencsém van, mert primer nélkül is fenn marad minden festék :)
      Az én hajam vékony szálú és a töveknél zsírosodó ezért én is csak a hajvégekre használok pakolásokat, de ez akár nekem is jó lehet, mert a végeim nekem is szárazak sajnos.

      Törlés
    3. Nekem is így van, hogy elég hamar zsírosodik a töve, viszont a végei nagyon ki tudnak száradni. :(

      Törlés
  4. A Color Tattoo-ról már annyi jót hallottam, hogy mondjuk a glamour napok alatt lehet, hogy beruházok egyre :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is kuponnal vettem, csak Joy napokon, mert a Glamour napok előtt nagyon felment az ára. Érdemes tenni velük egy próbát. :)

      Törlés
  5. A Catrice ajakceruzát és is nagyon szeretem, az illata <3
    Az Essence szempillaspirálra és a Color Tattoora már nagyon kíváncsi vagyok, olyan sok jót olvastam róluk... =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagyon bejött ez a spirál, miatta háttérbe szorult a Maybelline spirálom is, amit szintén nagyon szeretek, de ezt még jobban, így bátran ajánlom. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...