Glamour-napi szerzemények

péntek, október 17, 2014 Ági - Niceties in my life blog 24 Comments

Azt hiszem, nyugodtam mondhatom, hogy az elmúlt hétvégén sikerült tudatosan, nem mindent összevásárolva kihasználnom a Glamour-napokat. Szerencsére semmi előre nem tervezett nem jött velem haza, sőt a drogériák polcai előtt állva jó néhány termékre mondtam, hogy nem kell ez nekem, mégis jó néhány szatyorral tértem haza. Ha kíváncsi vagy, miket sikerült beszereznem, kattints tovább.

Ez volt az első Glamour-napok, amikor dolgoznom kellett, ezért munkába menet gyorsan bementem a Dm-be és a Rossmann-ba, mert ezekről gondoltam úgy, hogy ha délutánra hagyom, akkor nem biztos, hogy mindent be tudok szerezni, amit szeretnék. Szerencsére sikerült is mindent megvennem, így délután már csak a Müllerbe ugrottam be, mert ruhavásárláshoz már fáradt voltam, így ez szombatra maradt.

Mióta az első képeket megláttam a Catrice Beautifying Lip Smootherről, nagyon kíváncsi voltam rá, így elhoztam a 25%-os Rossmann kuponnal, ráadásul volt még egy 15%-os végösszegi kuponom is, így nagyon jó áron sikerült beszereznem. A tonikom is fogytán van, így beszereztem az utánpótlást a Garnier Essentials Sensitive Nyugtató Tonik Vitaminnal személyében. 
A Balea tusfürdők verhetetlen áron vannak, így ha találok olyan illatot, ami tetszik, veszek belőle, így most a Purple kisses jött velem haza. A hűvösebb időben szeretek táplálóbb krémtusfürdőket használni, így a a Dove kupont ezekre használtam fel. Az 50%-os Nivea arctisztító kupon elcsábított, így most tőlük szereztem be az arctisztítómat. Fogkrém is mindig kell, így felhasználtam a Vadenecum kupont is. Múlt hét elején láttam ezt a S-he  körömlakkot(323), s mivel nagyon tetszett az őszies színe, így ennyi rosszalkodást engedélyeztem magamnak. :)
A Müllerbe csak az Oral-B fogkefefejért mentem, de már hiányzott nagyon a Garnier Fructis Citrus detox sampon, így nem hagytam ott, és a Garnier Fructis Oil Repair 3 Hajerősítő Maszkból is beszereztem az utánpótlást.
A gyógyszertárba is beugrottam és egy Uriage D.S.habzó gélt vettem a Páromnak.
Szombat reggel a F&F-ben kezdtem a napot, és itt is sikerült szuper dolgokat beszereznem. Bár a kívánságlistámon csizmácska szerepelt, de rájöttem, azt macerásabb lenne fel-le venni, így egy szuper meleg mamusz mellett döntöttem. Két melegítőnadrágot vettem a hétvégi lustizáshoz, mert itthon nekem fő a kényelem, viszont ezek felvéve csinosak is(melegítőhöz képest), ráadásul az anyaguk is szuper. Külön öröm, hogy eleve akciósak voltak, és még így jött le az árukból 20%. Nem tagadom, legjobban a kabátnak örülök. Már évek óta szeretnék egy csinos ballonkabátot, de eddig nem találtam olyat, ami minden igényemet kielégítette volna. Szeptember elején néztem ki ezt a kabátot, akkor még teljes áron(~12e Ft), de nem volt sem akkor, sem a 2 héttel ezelőtti 20%-os akció idején a méretemben, így le is mondtam róla. DE! Most volt belőle elég sok, ráadásul a méretemben is volt ÉS le volt akciózva(~6,5e Ft-20%), így nagyon olcsón jutottam hozzá. :) 
Amikor megláttam a H&M-ben a sort(próbafülkénél és pénztárnál is) erősen elgondolkoztam, hogy szét nézzek-e, de végül gyorsan körbeszaladtam, összeszedtem ami tetszik és  sorba álltam próbálni. Zoknit mindenképpen szerettem volna venni, de csak ezért nem vártam volna ki a sort, így muszáj volt még keresni valamit. A fodros elejű blúzt még valamikor szeptember elején néztem ki, gondoltam megnézem, hátha jó lesz, és nagyon örülök neki, mert egy fekete blézerrel szuper csinos lesz. :) Állandóan basic póló hiányban szenvedek, így most ez is enyhült valamelyest. A két pólót együtt lehet kapni, jó anyaga van és szinte bármilyen pulcsi alá jól jön ősszel/télen.

Én most nagyon elégedett vagyok, mert úgy érzem, hogy nem vásároltam össze-vissza minden felesleges vackot, viszont sok olyan dolgot sikerült beszerezni olcsóbban, amire nagy szükségem volt.

Most Ti jöttök! :) Mit szereztetek be a Glamour-napokon?

Ági

24 megjegyzés:

  1. Az a papucs O.O Te jó ég!!!! annyira cuki!
    Nekem is rózsaszín, mármint a teteje és masni van rajta. Jól ki szoktak röhögni mikor meglátnak benne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D és olyan puha és meleg ♥
      Nálunk is mindig én vagyok a "nevetség" tárgya. :) De szeretem a cuki cuccokat és kész. :D

      Törlés
  2. Hú de jól jártál azzal a ballon kabival! Melyik F&F-be vetted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogarasi útiban. :) Szerintem is nagyon jó vétel volt. ;)

      Törlés
  3. Szia!

    Ugyanilyen melegítőnacit vettem, mint a képen a tiéd (a fekete), de csak a szürkéből volt (nem varráshibás) 34-es, így csak 1db jött haza velem, pedig feketét is akartam. Szerintem jó vétel volt a naci. Ilyet kerestem régóta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Macinaci-tesó! :D Én szerencsére nem futottam bele varrathibásba, sőt csak lekaptam ezeket, próbáltam és már fizethettem is. :) Joy-napokon is lesz 20%-os F&F kupon, hátha akkor találsz. :)

      Törlés
  4. Jó dolgokat vettél, az a mamusz nagyon cuki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Úgy látom, nem vagyok egyedül akit levett a lábáról. :D

      Törlés
  5. Jajj, nagyon cuki a mamusz és a fodros felső :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó kis szerzemények, nagyjából én is hasonló mennyiségű ruhát és kozmetikumot vásároltam :), csak nálunk még befigyelt mellé egy kis lakber. dekor a nappaliba, meg a leendő babaszobába :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mit vásároltál, főleg a babás cuccok érdekelnek. ;) Remélem, megmutatod majd. :)

      Törlés
  7. A Balea tusfürdőit én is nagyon szeretem, és cuki az a papucs. :)
    Én nem vettem semmit, "szerencsére" nem voltam otthon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Nekem hullámzó a kapcsolatom a Balea tusfürdőkkel, mert nem mindig találok olyan illatot, ami elvarázsol, de ha igen, akkor felvásárolok belőle többet, és azt használom, amíg tudom. :)
      :D Így megúsztad a tömeget, az biztos. :)

      Törlés
  8. Az a mamusz imádnivaló. :)

    Klassz dolgokat vettél! :)

    VálaszTörlés
  9. Szuper dolgokat vásároltál. A melegítőből én a hétvégén vettem meg a feketét :-)

    VálaszTörlés
  10. Tök jó dolgokat vettél! Nekem már két éve van ilyen F&F-es ballonkabátom, nagyon imádom és a strapát is remekül bírja :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Hú, az szuper, tényleg nagyon jól bírja. Remélem, az enyémmel sem lesz gond. :)

      Törlés
  11. Tényleg szuper dolgokat vettél Ági, egytől-egyig minden tetszik!:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...