Glamour-napok- Ahogy én csinálom (tippek, trükkök)

csütörtök, október 09, 2014 Ági - Niceties in my life blog 14 Comments

Az első Glamour-napokat nagyon megszenvedtem. Nem voltam felkészülve a tömegre, a hosszú sorban állásra, nem tudtam, mit is akarok venni, így persze nem voltak a kuponok sem előkészítve, és persze ollót sem vittem magammal. Mondanom sem kell, csalódottan és üres kézzel tértem haza, viszont elhatároztam, hogy ezek után nem így lesz, és kialakult az évek során egy olyan rutin, ami segítségével idegbaj nélkül élem túl ezeket a napokat és most megosztom ezt veletek is.

Tervezz! Ez a legfontosabb szerintem. Mindenképpen készíts egy listát, hogy mi az amire szükséged van. Ezzel nem csak a céltalan körbe-körbe járkálást kerülheted el, hanem a pénztárcádat sem hozod kellemetlen helyzetbe a túlköltekezéssel. Ha van lehetőséged, 1-2 nappal korábban nézz körbe, próbálj, így már csak egy gyors ellenőrzés szükséges és már fizethetsz is. Természetesen a listát mindenképpen vidd magaddal. :) Az én mostani listámat ITT találjátok.
Ha megvan a lista, vágd ki és rendszerezd a kuponokat, így fizetéskor csak elő kell venni.

Indulj időben! Ez két dolog miatt is fontos. Egyrészt, ha drogériába is szeretnél menni, már sokszor nyitás után 2-3 órával szinte üresek az állványok, így ide érdemes nyitásra menni. A másik ok, hogy délutánra már nagyon sokan vannak az üzletekben, így órák mennek el azzal, hogy sorba állsz próbálni(persze ha találsz bármit az össze-vissza dobált ruhák között)

Egyél, igyál! Sokszor el is felejtkezünk ezekről az üzletek forgatagában, de nagyon fontos. Mindig legyen nálad egy üveg víz és egy kis rágcsálnivaló( teljes kiőrlésű keksz, olajos magvak), így elkerülheted, hogy a kuponokkal megspórolt pénzt az egyik gyorsétteremben hagyd, ráadásul így egészséges falatokhoz juthatsz.

Gyógyszer! Legalább fájdalomcsillapító legyen nálad, mert nincs is annál rosszabb, ha elrontja az egész napod egy csúnya fejfájás.

Krémezz! Ha kiszáradásra hajlamos a bőröd(ilyen időjárás mellet kinek nem az), mindenképpen legyen nálad ajakápoló és kézkrém, így bármikor tudod használni és nem arra figyelsz, hogy milyen idegesítő, hogy feszül a bőröd.

A kevesebb több! Ez nagyon sok helyzetben igaz, de ilyenkor különösen. Ne ilyenkor készíts teljes sminket-a sok próba során a ruhákra kenődik, és Te sem akarsz foltos ruhát hazavinni- és a magassarkút is otthon hagyhatod. A hajadat kösd fel, így nem lesz útban és nem is lesz kócos ha többször veszed föl-le a felsőd.

Ezek után már csak jó kedvre és a kuponokra van szükséged és indulhatsz is. :)

Én évek óta így indulok útnak és többnyire mindent be tudok szerezni amit kinézek. :) Remélem, sikerrel jársz a következő vásárlós hétvégén. 

Neked milyen trükkjeid vannak?

Ági

14 megjegyzés:

  1. ...trükk: Ne Glamourt vegyél, hanem kiskegyedet az utolsó hét keddjén, így nem kerül egy vagyonba a kupon!
    Én most teljesen máshol veszek divatos bőr csizmát, mert még 20% sem lenne olcsóbb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de most nem csomagoltak hozzá kupont... :( vagy igen? a miénk kupon nélkül érkezett.

      Törlés
    2. Lolli hatalmas kérdés, milyen csizmát veszel és hol? Én is most keresem az igazit, eddi sehol nem találtam olyat

      Törlés
    3. Lora! A Tv újságoshoz nem járt, a simához igen!. Mindenhol lehetett kapni az újságosnál, sőt a Hölgyilághoz is járt.Van még! :))
      A Deichmannba vettem bokacsizmát bőr és 11900.- volt, épp bokáig érő, de szép nőies fazon. Érdemes ilyenkor megnézni a weboldalon, hogy melyik tetszik, és van e még méret belőle. Sőt fel lehet hívni az üzletet is a kódszámmal. Még jó hogy nem mentem a westendbe, mert ott már nem volt 37-es, ami kellett. Borzasztó, hogy leadnak egyetlen egy szériát, és nem pótolnak méreteket... ezen ki vagyok akadva..

      Törlés
    4. Ott szerettem bele egy hosszú szárú csizmába, (bokacsizmám már van) csak velúr azt meg télen nem szeretem :(

      Törlés
    5. Igen, az nagyon kényes. Latyakba nem való! n olyankor inkább hótaposót veszek. Lehet, hogy nem szép, de inkább ne menjenek tönkre a csizmijeim.

      Törlés
    6. Igen, érdemes kivárni a kuponok beszerzésével. Nálunk Anya előfizető a Kiskegyedre, így mindig megoldott volt, de most, hogy elég távol lakunk így kénytelen voltam beszerezni, és gondoltam adok egy esély a Glamour-nak, hátha van benne végre értelmes olvasni való is... kár volt. :(

      Törlés
  2. Ez aztán minden részletre kiterjedő poszt lett... Látszik, hogy egy vérbeli profi írta! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D hát profinak nem nevezném magam. Csak igyekszem tanulni a hibáimból, és így én sem felejtem el. ;) Köszönöm Nóri, aranyos vagy. :)

      Törlés
  3. Nagyjából én is így indulok útnak. Mi barátnőmmel már tegnap tettünk egy kört, és kinéztük, felpróbáltuk, amiket szeretnénk. Remélhetőleg, lesznek is belőlük, amikor betévedünk :D Nos, holnap minden kiderül, mert nem bízzuk a véletlenre, és mindjárt pénteken megyünk (de sajnos csak délután tudunk, pedig nagyon délelőtt akartunk!)

    Nocy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ruhaboltokat én is délutánra és szombatra hagytam, ezek inkább a tömeg miatt neccesek(nekem). Nagyon hasznos előre szétnézni és próbálni, mert így sok időt és sorban állást meg lehet spórolni. :)

      Törlés
  4. Igazán hasznos tippek :) nekem is szinte ezekre gondoltam, viszont a gyógyszer eszembe nem jutott volna! Én még annyit fűznék hozzá, hogy ilyenkor én nem öltözök rétegesen, mert próbálásnál gondot okozhat a sok ruhadarab. Plusz a fehérnemű választásra is érdemes odafigyelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem van egy nagy neszim, állandóan magammal hordom a gyógyszereimet. Fejfájás, emésztés, görcsoldó...mindig!..hasmenés elleni tabletta... :D

      Törlés
    2. Lollihoz hasonlóan, nálam is van általában egy fél gyógyszertár, de a fájdalomcsillapító szükséges a leggyakrabban(nálam) :)
      Nem rossz ötlet a kevés ruha sem, főleg, ha ilyen szép idő van, mint ma. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...