'15 nyári kedvenceim

péntek, augusztus 28, 2015 Ági - Niceties in my life blog 10 Comments

Ez a nyár olyan gyorsan véget ért, hogy csak kapkodom a fejem. A blog szempontjából egy picit döcögős volt, mert vagy időm nem volt, vagy fáradt voltam, vagy egyszerűen csak jobban esett sétálni egy nagyot vagy kiülni az erkélyre olvasgatni. Így a havi kedvencek is kicsit háttérbe szorultak, pedig volt ám belőlük bőven, s ma ezeket meg is mutatom. :)

Nyáron egy meleg napon nekem a felfrissülés mindig a tusolóban kezdődik, így nem meglepő, hogy két tusfürdő is a kedvencem lett. A Balea After Sun tusfürdő nekem tavaly teljesen kimaradt, idén viszont nem elégedtem meg egy tubussal belőle. Az illata tökéletes esténként, s a bőrömön is megmaradt 1-2 órán keresztül. A reggeli kedvencem pedig mi más lehetne, mint a The Body Shop Virgin Mojoto illatcsalád tusfürdője. Az illata nagyon frissítő, sokkal könnyebben felébredtem tőle még akkor is, ha már napok óta alig bírtam aludni a melegtől. Olvashattatok is róla <itt> a testvajjal együtt. Bár a VM testvajat is nagyon szeretem, a TBS barackos testvaja számomra az all time favorite! Az illata nagyon finom, az állaga nehéznek tűnhet, de könnyen el lehet oszlatni a bőrön, hamar beszívódik és remekül hidratál.
A School elektromos lábápoló készülék feje fejlesztésen ment keresztül tavaly óta, s így már én is elégedett használója lettem. Igyekszem hetente használni, de sokszor csak kéthetente jut rá idő, de így is remekül kordában tudom vele tartani a talpamat. Részletesebben <itt>  olvashattok róla egy másik kedvencemmel, az éjszakai maszkkal együtt. A krém közepesen sűrű állagú, nagyon jól hidratál, bár nem szívódik be a leggyorsabban, de mivel a használata után már nem járkálok, így nem zavar. A Balea Fruity Harmony kézkrémet igazság szerint csak a finom illata miatt vettem meg, de a könnyű az állaga, gyors beszívódása és a jó hidratáló képessége miatt nagy kedvencem lett. Az irodában használom, mert az ottani folyékony szappan szörnyen szárít, de így szépen kordában tudom tartani. Ha DM-ben jártok, érdemes megnézni, mert nagyon jó áron kapható.
Sminkek terén eléggé a minimalista vonalon mozogtam, s azt sem túl változatosan, szépen kialakult azoknak a termékeknek köre, amikben a kánikulában is megbízhattam, ha nagyon akartam valami sminket. Ami minden nap előkerült, az a Rimmel Lasting Finish 25HR kompakt púder. A bőrömet még a nagy melegben is elég jó kordában tartotta, persze az izzadással nem tudott mit kezdeni, de  a zsíros részektől nem kellett tartanom. Olvashattok róla bővebben <itt>.  A Max Factor Masterpiece Glamour Extersions 3-in-1 szempillaspirál megbízható társ volt a forró, hosszú napokon, de a hatalmas viharokban is megállta a helyét. Amikor Budapesten esett én szinte mindig megáztam, így teszteltem bőven. Élesben is megnézheted <itt>. A szemfestés terén sokszor csak a szempillaspirálig merészkedtem, de ha rövidebb vagy fontosabb napra készültem, akkor volt egy  tuti párosom. Külön-külön mindkettővel volt problémám tartósság terén, de együtt sokkal jobban beváltak. A tuti párosaom  a Maybelline Color Tattoo On and on bronze és a L'Oréal Color Riche L'ombre Pure 201 Café Saint German árnyalata. Ajaktermékek közül egyértelműen az Astor Soft Sensation 404 Gentle Coral lett a kedvencem, pedig korábban nem igazán nyúltam rúzsok után. A színe nagy kedvencem lett, nagyon könnyed viselet, de sajnos  többször is frissíteni kell a nap folyamán.
Én is kiváltottam a La Roche-Posay próbacsomagját, főleg a micellás víz miatt, mert korábban is nagyon szerettem. A másik termék, ami nagyon érdekelt belőle, az a termálvizes spray volt, s szerencsére ez is nagyon bevált. A permet mindig kellemesen hűs volt, felfrissített. A sminket nem bántotta, sőt, mintha kicsit tartósabb is lett volna a használata mellett. Ami reggel sosem maradhatott ki, az az Eucerin Sun Oil Control napozó krém-gél FF50+ arcra. A kombinált bőrömre tökéletes: nem szárít, nem zsírosít, nem marad látható nyoma, viszont jól védi a bőrömet. Ha részletesebben is olvasnál róla, <itt> megteheted. A The Body Shop E-vitaminos sorbet is a reggeli ébredésem támogatója volt, ugyanis nagyon kellemes, hűs érzetet hagy maga után, de én még egy kis hűtéssel is rásegítek a hatásra. Róla is találtok beszámolót <itt>. 
Lakkok terén nem sok kiemelkedő kedvencem volt, de azok nagyon meghatározóak voltak. Az Avon Gel Finish Fabulous árnyalat igazi nyári, pirosas málna szín, nagy kedvencem lett. A lábujjamon szinte egész nyáron ez volt, de a kezemre is havi több alkalommal felkerült. A róla szóló bejegyzést <itt> találjátok. A nyáron enyém lett az életem első piCture pOlish lakkja, mely nem más mint a Magic. Nagyon örülök, hogy Ő lett az első lakkom a márkától, s nem tagadom nagyrészt azért lett ez így, mert ezt a lakkot Edina álmodta meg. A színe valami varázslatos, minden szögből, minden fényviszonyban más. Az biztos, hogy amíg a körmeimen volt, nem unatkoztam... ;)
Végre nálunk is megjelentek a Batiste szárazsamponok, s amint feltöltött polccal találkoztam, már hoztam is el a közepes barna való változatot. Nagyon kis mennyiségben is jól frissíti a hajamat és fehér por sem marad a hajamban tőle. Telitalálat! Az Isana acetonmentes körömlakklemosóját kíváncsiságból dobtam a kosaramba, de nagyon örülök, hogy így alakult. Bár nem mindig ezt használom(a mandulásat azért nem győzi le nálam), de ha csak egy körömről kell lemosni, vagy csillámos lakkot kell leszenvedni, akkor utána nyúlok, mert eddig még nem hagyott cserben. Illatok terén az Avon Only imagine-t használtam szinte minden reggel, s nyár végére az üveg ki is ürült, szerencsére még egy parfümszóróban van egy kevés belőle. Az illata nagyon finom, bár a tartóssággal vannak problémák, így a nap felénél nem árt frissíteni.


Most Ti jöttök! ;) Nektek mik voltak a kedvenceitek ezen a nyáron? 

 

10 megjegyzés:

  1. Mennyi minden :) A Bioderma Kid fényvédőjét nagyon megszerettem, azt újra fogom venni. A Balea tusfürdő nekem is megvolt, tetszett, párszor vettem. A Rimmel púder nem rossz, még elő fogom venni télen, hátha mégsem attól jöttek ki a ragyáim. Magic nálam is kívánságlistás, talán karácsonyra feltöltik a készletet megint és nekem is jut.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy nyár alatt sok dolog összejön. :D A Bioderma fényvédőről nagyon sok jót olvastam már, jövőre megnézem magamnak. :)
      Remélem, hogy nem a Rimmeltől voltak és akkor használhatod, mert szuper kis púder. :)
      A Nailland oldalán az szerepel, hogy szeptemberben jön utánpótlás a PP termékekből. ;)

      Törlés
  2. Jó sok kedvenc. :)
    A TBS barackos testvaja nekem is megvan, szerintem is pompás az illata nyárra, én is sokat használtam. :)
    Ez az AVON parfüm is nagyon érdekel már azóta, amióta anno megjelent, de még nem szagoltam meg. Majd talán egyszer. :)
    A Scholl elektromos lábápoló készülék még mindig kívánságlistás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én túl sokat is, sajnos tegnap el is fogyott. :( Sajnos a webshopban már nincs is belőle, de gy tusfürdőre még lehet, hogy benevezek. :D
      Az Avon tanácsadónőknél lehet kérni illatmintát. Érdemes, így kisebb a kockázat. :)

      Törlés
  3. A Balea After Sun tusi immáron két éve imádatom tárgya. Bárcsak lenne belőle parfüm. :)

    VálaszTörlés
  4. Az Only imagine parfüm nekem is nagy kedvenc volt pár éve, de sajnos nagyon gyorsan fogyott és emiatt az újravásárláshoz sem volt már "kedvem". A LRP micellás cucc nekem nem jött be, annál inkább a termálvize azt biztos újra is vásárolom jövő nyáron. A Batiste szárazsamponnal annyit szemeztem már mióta megjelentek a Rossmann polcain is, de tartom magam a fogadalmamhoz hogy amíg az Isana bírja (ami mellesleg tökéletesen bevált) addig nem veszek újat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gyorsan fogy sajnos, de az ára sem olyan magas, főleg akciókkal.
      Mi miatt nem vált be a micellás víz?
      Én régen használtam Isana száraz sampont, de úgy rémlik, hogy nem tetszett. :(

      Törlés
  5. A micellás vizet én is nagyon szeretem nem beszélve a termálvíz permetről :) Jó kis termékek ezek, de amúgy holnap kerül fel nekem is valószínűleg egy ilyen bejegyzés majd, az lesz az újra kezdés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A termálvíz spray egy szuper dolog!!! De jó, mindenképpen megnézem. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...