Felfrissülés Virgin Mojitoval

péntek, augusztus 14, 2015 Ági - Niceties in my life blog 10 Comments

Még valamikor tavasz végén láttam ez első képeket a The Body Shop Virgin Mojito termékcsaládjáról, s már akkor felkeltették az érdeklődésemet, mert valami szuper lime-os illatra számítottam. Nem sokkal az üzletbe kerülése után arra volt dolgom, így bementem, hogy megszaglásszam végre, de nem igazán az az illat fogadott, amire számítottam. Így akkor otthagytam, de nem sokkal később kiderült, hogy Netti nyereményjátékán én lettem az egyik szerencsés, s többek között ez a szett is a csomag része volt. Természetesen nagyon örültem neki, hiszen bár elsőre nem az az illat fogadott, mint amire számítottam, mégis nagyon kíváncsi voltam rá használat közben.


Először a tusfürdőt próbáltam ki, ami nagyon jól habzik, de az állaga elég híg, így érdemes fürdőpamaccsal használni (bár én mindig azzal szeretek tusolni). Amitől mindig tartok új tusfürdő használata esetén, hogy szárítani fogja a bőrömet, azonban erről szó sincs, bár hidratálni sem hidratál. És jöjjön az, amitől tartottam egy picit, az illata. Amikor először kipróbáltam éppen nagyon forró nap volt, s reggel ébredés után semmi másra nem vágytam, mint egy hűs zuhanyra. Amikor felhabosítottam már akkor is jól lehetett érezni a mentás illatát, de itt már megjelent nagyon halványan a lime is. Annyira frissítő volt a használata, hogy azóta szinte mindig ezzel indítom a forró napokat. 

Mivel a tusfürdőnek hidratáló hatása nincs, ezért nem árt ha egy vékony réteg ápoló terméket is használok utána. A testvaj nagyon meglepő volt számomra, ugyanis ennyire lágy konzisztenciájú TBS testvajat még nem próbáltam. Nagyon vékony rétegben használható, könnyen kenhető, viszont a felszívódása nem a leggyorsabb, ráadásul az én bőrömön hagy is maga után egy zsírosabb érzetű réteget. Zavarni nem igazán zavar, csak furcsa amikor hozzáérek a karomhoz és érzem, hogy ott van. Az illata nem sokban tér el a tusfürdőtől, talán egy picit enyhébbnek érzem.
Az illatuk tartósságáról csak együtt használva tudok nyilatkozni, s így kb. 2-3 óra az én bőrömön.



Amennyire tartottam ettől az illattól, olyan jó társam lett, főleg az utóbbi napokban. A webshop alapján már nem sok termék kapható a termékcsaládból (a sorbet és két csomag). Nagyon gondolkodom még a sorbet beszerzésén, bár igazság szerint a nyár végéhez közeledve indokoltabb lenne a testvajak között nézelődnöm.

Próbáltatok valamit ebből a termékcsaládból? Van kedvenc The Body Shop illatotok?

Ági

10 megjegyzés:

  1. nekem a moringa marad a favorit, de szeretem még a zöld tea, és a honeymania illatát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Moringa egyszer tetszik, máskor meg sok, így még nem mertem megpróbálkozni vele és éppen így vagyok a Honeymania vonallal is. Nálam az örök kedvenc a barack. :)

      Törlés
  2. Nagyon jónak tűnik ez is, mint majdnem minden TBS-os termék:) nekem a zöld teás a kedvencem eddig

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azoknak is érdekes, de nagyon frissítő illatunk van. :)

      Törlés
  3. Pont ugyanez a véleményem mind a kettő termékről, nagyon frissítő a tusi zuhanyzás közben - az enyém már sajnos el is fogyott - de lehet, hogy veszek majd belőle még, mert nagyon arculcsapósan frissítő :D Gratula még egyszer, örülök, hogy azért jó helyre került a kis csomagocska ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon a végén járok, mindig csak akkor veszem elő, ha nagyon kell a lendület. :)
      Én pedig köszönöm még egyszer, az a délután pedig hab volt a tortán. :* Nagy becsben van tartva minden darab. ;)

      Törlés
  4. Én csak egy kis termékmintát kértem a testvajból a zöld teással együtt és azt kell mondanom, a mojito nyert nálam. Azóta inkább kézkrémnek használom, mert oda kevesebb kell, mint a lábszáramra és így tovább tudom élvezni.. :D
    Nincs kedvencem, inkább arra szűkíteném a kört, hogy gyümölcsös, frissítő legyen. Az olíváshoz és a mézeshez hasonló illatok nekem már túl nehezek. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általában nekem is sok az olíva és a méz is, ha neked is a gyümölcsös a kedvenc, a barackot majd nézd meg. Én imádom. ;)

      Törlés
  5. Az a helyzet, hogy nekem még eddig nincs tőlük semmilyen termékem. Hogy ez mikor fog megváltozni, az még kérdéses, de az tény, hogy rengeteg jót olvasok róluk, csak valahogy mindig elmarad a vásárlás, na, majd egyszer :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem volt sokáig, mert amíg nem Pesten laktam, addig csak a rendelés lett volna, de ismeretlen illatot nem mertem rendelni. Egyszer, ha erre jársz próbálj ki valamit tőlük. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...