Scholl termékek az ápolt sarkakért + meglepetés

szerda, augusztus 12, 2015 Ági - Niceties in my life blog 18 Comments

Tavaly robbant be a köztudatba és a drogériák polcaira a Scholl elektromos lábápoló készüléke, ami nem aratott osztatlan sikert. Többek között én is kipróbáltam és írtam is róla <itt>. Igazság szerint nem igazán voltam elégedett vele, éppen ezért lettem nagyon kíváncsi amikor megtudtam, hogy a cég figyelembe vette a negatív véleményeket, s ezeknek megfelelően igyekeztek javítani. Különösen örültem, amikor megtudtam, hogy én is tesztelhetem az idei verziót néhány lábápoló kence társaságában, melyek végigkísérték a nyaramat, így ideje beszámolnom róluk nektek is, s a bejegyzés vége egy kis meglepetést is tartogat.


Az egyszerűség kedvéért olyan sorrendben mesélek a termékekről, ahogy használni szoktam őket.

A használati utasításnak megfelelően az elektromos reszelőt veszem először kézbe. Persze nem is én lettem volna, ha nem próbálkoztam volna vele fordítva is, de az az igazság, hogy úgy nem nagy változást vettem észre. A száraz tappancsokon használva azonban az gyémántszemcsés fej sokkal hatékonyabb, mint a tavalyi változat. Nekem elég problémás a talpam, mert nagyon hajlamos kiszáradni a bőr, valamint a bőrkeményedés is visszatérő ellenség. Egyébként idén is kapható a tavalyi fej, hiszen akinek nincs túl nagy problémája, annak elég lehet, az más kérdés, hogy akinek az elég, annak szerintem bőven megteszi egy sokkal egyszerűbb reszelő is. Maga a készülék nem nagy változáson esett át, viszont idén kapható rózsaszín változat is. Én általában hetente használom, így szinten tartható az ápolt láb, de ha úgy alakul, hogy csak két hetente van rá időm, akkor sem történik tragédia. 


Bal oldalon a idei, gyémántkristályos fej, jobb oldalon a tavalyi fej látható

Az reszelgetés után jöhet a kedvenc részem, azaz a lábfürdő. 15-20 pedig nincs más dolgom, mint pihenni, olvasgatni, filmet nézni. A lábfürdető elég híg, de nem kell sok belőle. Kicsit fel is habzik kevergetés után, s nagyon érdekes, frissítő hatása van. Miután letelt a pihenő idő egy törölközővel szárazra törlöm a lábam, s mindig rácsodálkozom, hogy mennyire jó érzés ilyenkor a talpamhoz érni. 


A szérum nekem nagy meglepetés volt, ugyanis amikor először megláttam, igencsak kikerekedett a szemem, és azt gondoltam, hogy ez nagyon hamar el fogy fogyni. Szerencsére nem lett igazam, ugyanis egy teljes pumpányi adag nekem sok egy lábamra, kb. 1,5 elég a kettőre. Az állaga nagyon híg -hiszen szérum-, így nagyon könnyű belesimítani a bőrbe. A hatását tekintve azt nem tudom megmondani, hogy önmagában használva mennyire hatékony, hiszen két használat között a nappali és éjszaki krém is előkerül.


A nappali és az éjszaki krémek közül egyértelműen az éjszakai a kedvencem, már csak azért is, mert gyakrabban használom. A nappali krém hiába szívódik fel valóban nagyon hamar, mégis sokszor elmarad a használata. Ennek talán az az oka, hogy a hálóban tartom, s miután felkelek, beágyazok, már nem megyek vissza általában, álmosan meg nem jut eszembe. Ez még kb. félig van, míg az éjszakainak már a végén járok. Az éjszakai lényegesen nehezebb krém, de eloszlatni könnyű. Többször próbáltam, hogy zoknit húzzak fel a használata után részben azért, mert a meleg hatására talán jobban beszívódik, valamint az ágyneműt se kenjem össze, de ez nem nekem való, nem bírom 2 percnél tovább elviselni magamon. Folyamatos használat mellett szépen hidratál, de pár nap kihagyást már észre lehet venni.



És most jöjjön a meglepi, egy kis játékra invitállak Titeket. :) Egy szerencsés megnyeri a képen látható rózsaszín, gyémántszemcsés fejjel ellátott Scholl elektromos készüléket. A képre kattintva eléritek a játékot, s a szabályok is ott olvashatóak. Sok szerencsét! :)



Összességében folyamatos használat mellett beváltak a termékek. A kedvencem a kencék közül az éjszakai krém lett, mert rendszeresen használva nem engedi, hogy kiszáradjon a bőröm. Az elektromos készülék számomra sokkal hatásosabb lett, mint a tavalyi verzió volt, így az én problémámra elegendő, de a nagyon vastag, repedezett bőrrel nem hiszem, hogy csodát tudna tenni. Ilyen esetben mindenképpen keressünk pedikűröst.

Próbáltatok valamit a fenti termékek közül? Mennyire problémás a talpatok és mivel ápoljátok?

Ági

18 megjegyzés:

  1. Nem akarok genyó lenni, de ilyen kevés olvasóval hogy kaphatsz tesztelésre terméket? Te kerested meg őket?

    Üdv, Virág

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Virág! Hidd el nem az olvasók száma a fontos. Attól hogy sokan követnek egy blogot az még nem jelenti, hogy az illető igényes munkát végez. Kim Kardashiannak is rengeteg rajongója van, mégsem lehet elmondani hogy sok értékelhetőt tett volna le az asztalra az életében a pucér fotókon és házi-pornón kívül.

      Szuper teszt volt egyébként és remélem még sok hasonló lehetőséget kapsz! :)

      Törlés
    2. Sajnálom, hogy el kell keserítselek, de nem én kerestem meg őket. Felajánlották a lehetőséget és mivel engem érdekelt, hogy tavaly óta mit sikerült javítani rajta, így elfogadtam.
      Az, hogy kevés olvasóm van-e, az nagyon relatív. Amikor elkezdtem írni a blogot, úgy gondoltam, hogy ha egy ember is lesz, aki olvas, akkor nekem már megérte és nagyon örülök neki. A "kitűzött" cél helyett több százszor többen olvasnak, ami szerintem nem kevés. Persze vannak, akik ennyi idő alatt sokkal több olvasót szereztek, de én inkább magamhoz mérem magam, mint másokhoz. És ahogy a statisztikából látom, sok más helyről érkeznek az olvasók, nem csak az oldalsávban lévő feliratkozás gomb létezik. ;)

      Végül el kell hogy mondjam, hogy én nem azt látom, hogy az olvasók száma lenne ilyen szempontból a meghatározó. Látok több olyan blogot, aminek kevesebb olvasója van, mint az enyémnek, mégis felkérik tesztelésre, de ez fordítva is igaz. A döntés továbbra is a cégek kezében van, hiszen ők azok, akik felkeresik tesztelési lehetőséggel azokat a bloggereket, akiket ők szeretnének.

      Szép napot,
      Ági

      Törlés
    3. Jaj, Anna! :D Ezen most nagyon nevettem. De most jönnek a terhes-pucér fotók is. :D

      Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! :*

      Törlés
  2. Szerintem nem véletlenül kapta a termékeket. Ági blogja igényes, van tartalmi mondandója és szépek, letisztultak és élesek a képpek. Nem minden a feliratkozott olvasók száma...
    (Lásd többezres feliratkozószámmal rendelkező dizájnblogok, ahol két mondattal körített, három fényképes kvázi-reklámokkal lehet csak találkozni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Klári nagyon aranyos vagy, jól esik, hogy így gondolod. :)
      Jaj, és mennyi ilyenbe bele lehet futni...

      Törlés
  3. Egyetértek Blondie-val, tényleg igényes és tartalmas Ági blogja. Ha valaki ilyen munkát ad ki a kezéből, akkor megérdemli az ajándékba kapott termékeket. Én azt sem mondanám, hogy olyan veszettül kevés feliratkozója van. Bosszantó, hogy egyre több blogon olvasok hasonló kommenteket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Roni, örülök, hogy így gondolod. :)
      Szerintem nem mindenki látja vagy gondol bele, hogy mennyi idő egy-egy bejegyzés létrejötte az ötleteléstől kezdve az előkészületeken, fotózáson, íráson, többszörös átolvasáson át a közzétételig. Persze, aki belevág, az jó esetben ezt örömmel csinálja, de lássuk be, hogy a legtöbben suli/munka/háztartás/párkapcsolat/barátok/család mellett csináljuk ez úgy, hogy a tőlünk telhető legjobbat adjuk.

      Törlés
  4. ,,kedves" névtelen, nemakarsz genyó lenni, de az vagy és igazad sincs, hiszen ági blogja tényleg igényes és nem az számít, ha van 100 olvasója, aki csak néha nézi meg a bejegyzéseket....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy Neked is tetszik a blog. :)

      Törlés
  5. Nekem tetszett a poszt, hasznos volt, lényegre törő és részletes. És ilyen bejegyzések után el is hiszem, hogy szponzorálják Ágit. Megérdemli, hisz sokat dolgozik a posztokkal. :)
    Hajrá, csak így tovább, Ági!!! :)
    És köszi a játékot, megosztottam a sima FB-mal és a blog FB oldalával is, remélem, nem baj. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy. :) Itt vigyorgok, mióta elolvastam amit írtál, tényleg nagyon sokat jelent nekem. :) ♥
      Köszönöm szépen a megosztásokat, sok szerencsét kívánok. :)

      Törlés
  6. Nagyon szimpatikus, kipróbálnám. :) Köszi a részletes leírást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, neked is be fog válni ha kipróbálod. :) Érdemes nézni az akciókat, úgy azért valamivel barátságosabb az ára.

      Törlés
  7. Látszik, hogy sok munka van a bejegyzéseidben, köszi ezt a leírást, sokat segítettél vele:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy. :) Örülök, hogy hasznos volt számodra. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...