Glamour napi szerzemények - 2016 tavasz

szerda, május 25, 2016 Ági - Niceties in my life blog 10 Comments

Tudom, hogy már a Joy-napok is régen véget értek, sajnos mégis csak most jutottam el odáig, hogy szöveg is legyen a képek mellé. Elég érdekesen vagyok egyébként a szerzeményes bejegyzésekkel, mert másoknál imádom nézegetni -ráadásul sokszor volt már példa arra is, hogy egy-egy ilyen bejegyzés vagy videó hatására vettem meg valamit, ami aztán nagy kedvencem lett- viszont hónapról hónapra lusta vagyok gyűjtögetni, meg igazából nem is vásárolok annyit(legalábbis azt hiszem :D ), hogy abból egy egész bejegyzés lehessen. Most mégis összegyűjtöttem a kuponos napok alatt vásárolt dolgokat, s gyorsan meg is mutatom.
Első utam a Dm-be vezetett, ahol főként háztartási dolgokat vásároltam, de 50 % kedvezménnyel beszereztem az Alverde koffeines szempilla ápoló szérumából az utánpótlást. Még nagyon régen volt szó róla ITT, s nekem leginkább a szemöldökön vált be.  Ezen kívül végre sikerült beszerezni az ebelin sminkszivacsát is, amit hónapok óta keresek, mert vagy nem volt, vagy teljesen kiment a fejemből, de végre megvan, s eddig nagyon bevált a kicsike. Gondolkoztam rajta, hogy írok róla egy kicsit, de majd eldől, hogy lesz-e  rá idő. Mindenesetre, ha kíváncsiak vagytok rá, írjátok meg lent, és igyekszem észben tartani. ;) 

Körömlakklemosóból is ilyenkor szoktam bevásárolni, s most éppen a Müller esett útba, így az Aveo mandulás és bogyós gyümölcsös változatából szereztem be 2-2 darabot.
Ruhákat most nem terveztem és nem is vettem, egyrészt időhiány miatt, másrészt remélhetőleg úgysem lennének rám jók pár hónapon belül. :) Ami viszont a listám elején állt az egy napszemüveg volt. Nem indultam határozott elképzésekkel, mert olyankor sosem találok semmit. Bár nem ez a C&A darab volt az, ami mellett dönteni szerettem volna végül, de a másikat elvitték, mire visszamentem érte. Viszont így is elégedett vagyok, mert fogjuk rá, hogy elfogadhatóan áll. Ha már C&A, muszáj volt szétnézni a bizsuk között is, s ezúttal három kis fülbevaló rabolta el a szívem (na jó, több is volt, de azért csak kell egy határ ;) ). Többször hordtam is már őket, nagy kedvencek lettek. :)
Az essence ecsetei közül a szemhéjtusecset volt betervezve, mert egy régebbi típust nagyon szerettem, valamint nagyon megtetszett a blender brush, így nem hagyhattam ott. És milyen jól tettem! Nagyon megszerettem, szinte nincs olyan nap, hogy ne venném elő. Szuperül lehet vele satírozni, nagyon puha és mennyire szép. :) A make me brow színezett szemöldök formázó gél is listás termék volt, de majdnem otthagytam, mert elég gyér a színválaszték, s a neon fények mellett nem volt könnyű dönteni. Bár ezt egy kicsit sötétnek gondoltam, adtam neki egy esélyt. Sajnos valóban sötét egy picit az eredeti színemhez képest, de pár mozdulattal végig tudok vele menni a szemöldökömön és máris egységes lesz. Nem rossz termék, de főként csak sietős reggeleken veszem elő. Végül a Studio Nails azonnali körömágybőr eltávolítót is elhoztam. Korábban egy régebbi kiadású essence darabot használtam, s mivel az bevált, gondoltam ez sem lehet rossz. Nincs is vele semmi bajom, teszi a dolgát szépen. :)
Végül egy impulzusvásárlás is becsúszott, de egyáltalán nem bántam meg. Bevásárlás közben éppen csak odapillantottam az F&F ruhákhoz, s megpillantottam ez a táskát.  Szerencsére pont olyan volt a mérete, amit leginkább kedvelek, hiszen így nem tudom mindenféle nehéz dologgal telepakolni. Picit kevesebbet lehet egyébként pakolni bele, mint amire számítottam, de így is szépen beleférnek a szükséges dolgok.


Mi újság veletek? Mit vásároltatok mostanában? Kihasználtátok valamelyik kuponos kedvezményt?



10 megjegyzés:

  1. Tetszik, hogy milyen jó összhang van a táska és a fülbevalók között. :-) Nálam a Glamour-napok utazás miatt teljesen kimaradt, a Joy-napokon pedig egy dolgot szereztem csak be, viszont voltak webáruházas garázdálkodásaim... Sajnos hónapról hónapra gyűjtögetem a kívánságlistákat, és több mindent is vásárolok, viszont inkább csak Instagramon mutatom meg a szerzeményeket. Mindezt úgy, hogy másoknál én is szeretem az ilyen írásokat :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nem is volt szándékos, de örülök, hogy így alakult. :-)
      Fura, hogy Te is így vagy ezzel, mint én. Komolyan sokszor még örülök, hogy hónap vége van és jönnek az ilyen bejegyzések, de nehéz is visszagondolni, hogy mit szereztem be az elmúlt hónapban(bár ezen könnyen lehet segíteni egy kis jegyzeteléssel), de sokszor úgy gondolom, hogy ez nem érdekes másnak. Annak ellenére, hogy másnál imádom erről olvasni. :-D

      Törlés
  2. Ági!
    Elcsíptem a ruhás résznél egy félmondatot.
    Csak nem.... ?????? Lehet gratulálni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neeem. :-) Egyelőre lefelé mennék méretben,s talán mostmár megvan minden háttérben lévő egészségügyi probléma (kopp-kopp), így kevésbé leszek ebben akadályozva. :-)

      Törlés
  3. Mennyi körömlakklemosó :DDDDD Én amúgy mindig kis adagokban közvetlenül vásárlás után lefotózom a dolgokat, aztán gyűjtögetem, amíg össze nem jön elég egy bejegyzésre :D

    VálaszTörlés
  4. Az Alverde szérumát Én is beszereztem GN-okon , már egy hónapja használom , azt hiszem két hónapig kell , kíváncsi leszek rá , sőt Joy Napokon is beszereztem , féláron , mert nálunk mindig hiánytermék. A körömlakklemosó mennyire vált be ? Az Isana-t szoktam venni , azt hiszem mandulás (?!) , de sajnos az eléggé szárítja a körmeimet , sokszor törik be miatta.

    VálaszTörlés
  5. Attól a mondattól nekem is mosoly szaladt az arcomra, mert már azt hittem, hogy útban van a niceties-baby! :D
    Szuper dolgokat szereztél be. Nekem is az a körömlakklemosó a kedvencem. :)
    Régen volt már a Glamour napok nem is emlékszem pontosan, hogy miket vettem. Farmert meg pólókat biztosan. :D Joy napokra nem mentem, csak hajfestéket vettem meg mosószert. :D

    VálaszTörlés
  6. Azzal a táskával én is szemezek, gyönyörű. :) Nagyon szépek a képek, viszont nagyobban is jó lenne látni ezen tudnál állítani, még gyönyörűbb lenne a blog. (de ez csak tanács, semmi negatív nincs mögötte) :)

    VálaszTörlés
  7. Szuper poszt lett! :) Jó dolgokat vettél! Az előttem levő hozzászólással kapcsolatban: azért látszanak kicsinek a képek, mert facebookra véletlen mobilverzióban van linkelve, és így kicsinek látszanak a fotók. A végéről ki kell törölni a ?m=1-et és akkor jön be a normál számítógépes verziója a cikknek. :)

    VálaszTörlés
  8. Szuper :) En orulnek ha az ebelin smikszivacsrol irnal, egy ideje en is nezegetem. Koszi!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...