Az első franken lakkom

hétfő, július 18, 2016 Ági - Niceties in my life blog 4 Comments


Sokáig csak csodáltam, hogy néhány bloggerina milyen csodás lakkokat keverget magának, s sokszor terveztem is, hogy készítek én is valamit, de bevallom, túl macerásnak tartottam kimosni a lakkos üvegeket, aztán meg kevergetni a lakkokat. Azonban hétvégén nagyon vágytam valami újra, de egyrészt a szakadó eső miatt eszem ágában sem volt kimozdulni otthonról, másrészt az utóbbi hónapokban erősen behúztam a féket a "fölösleges" kiadások terén, s szeretném is, ha ez így maradna. 

Így két nap alatt 8 lakkot sikerült összehozni, s többségükért odavagyok. :) Igazság szerint nem terveztem belőlük bejegyzést, olyannyira, hogy a képek is csak telefonnal készültek, de annyira megtetszett, főleg ezzel a mintával, hogy mégis megmutatom Nektek. Egyébként két Moyra lakkból "kutyultam", az egyik a Moyra Gel Look Rosette, a másik pedig a Holographic Orion (ami ráadásul tőlem kapta a nevét :) ) 





A minta a BPS BP-L003 lemezről származik. Nagyon szuper minták vannak rajta, alig várom, hogy mindegyiket végig próbáljam. :) Most éppen akciós, ráadásul pontok is felhasználhatóak rá. A  fehér nyomdalakk szintén BPS, itt találjátok.

Mit gondoltok a lakkról és a manikűrről? Szoktatok lakkot készíteni? Ja, nevet nem adtam neki, ha van rá ötletetek, várom a kommentek között. ;)


4 megjegyzés:

  1. Csodaszép lett! Nagyon nőies és finom. :)

    VálaszTörlés
  2. ÚÚÚristen, de gyönyörű, ha azt írtad volna, hogy ez egy X márka Y lakkja, már robognék is beszerezni! Ennek megfelelően én a Y (Epsylon) nevet adnám neki! :D :D
    Milyen arányban tettél hozzá az Orionból az alaphoz?
    Nem hígítottál semmilyen átlátszó lakkal?
    Nekem az volt a gondom egy hasonló holo-rózsaszínnél, hogy a túl krémes alap elnyomta a holót, az összhatás pedig kissé szürkés lett. Nem lett rossz, de nem ilyen csoda, mint nálad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww! Ennél szebbet nem is tudtál volna írni. :) Köszönöm szépen! :)
      Nagyjából az egésznek az 1/4-1/3-a a holo, semmi más nincs benne. Picit ez is "piszkosabb" lett, mint az alap szín, de még éppen olyan, ami tetszik és holo is van benne elég. Egy mentával is próbálkoztam, azzal éppen így jártam, hogy alig látszódik benne, de elég szürkés lett.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...